Kormorán Gyereknap 2016.

2016. május 27-én hagyományainknak megfelelően a Vadász tavon megrendezésre került gyereknap programunk.

DSCN1572A program részét képezte Gyöngyi néni kreatív foglalkozása, amely már a program kezdetekor is vonzotta az apróságokat. Később a program alatt minden korosztály alkotott Gyöngyi nénivel – köszönjük neki, velünk volt :)

 

DSCN1471Programunk népszerűsége évről-évre nő; az idei évben sok visszatérő evezés iránt érdeklődő fiatal mellett kisgyermekes családokat is köszönthettünk vendégeink között. Sokan közülük a kenuzás örömét is megismertették kisebb-nagyobb csemetéjükkel.

 

DSCN2110Az elmaradhatatlan motorcsónakozás ismét nagy sikert aratott – mi pedig annak örültünk, a motorcsónakot ez alkalommal is a gyerekek szórakoztatására tudtuk használni.

 

 

Az aktív időtöltés után jólesett a tűz mellett megsütött szalonna, melyet mindenki jó étvággyal fogyasztott.

DSCN2793A tóban való fürdés sem maradhatott el, a sort egy fiatal anyuka nyitotta, majd a hivatalos programzárás után felnőttek felügyelete mellett gyerekek is úsztak egyet a friss vízű tóban.

Fotósunk fantasztikus mennyiségű és minőségű fotót készített; Fotóalbum

Idén is jól sikerült a rendezvény; jövőre tervezetten veletek ugyanitt :)

 

Vikica

 

 

 

 

 

 

 

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>